Még ötven évre elég a Föld ivóvíz készlete

Svédországban a környezetvédelem, ezen belül is kiemelten a Föld ivóvízbázisának megóvása kerül fókuszba egy hétre egy nemzetközi konferencián.

Vízi parádé, vízi zene, vízi ballon, viking hajóverseny - Stockholm, amelyet gyakran Észak Velencéjének is neveznek, készen áll, hogy idén tizenhatodszorra fogadja a világ szakembereit, hogy egy hétig korunk egyik legégetőbb problémájáról, az édes víz ellátásról folytassanak eszmecserét.

Miközben a város lakói, gyerekek és felnőttek egyaránt a minden évben augusztusban megtartott víz hetének látványosságaiban gyönyörködnek, a száz országból érkező több mint 1500 küldött: kormányok, az üzleti élet, az egyetemi világ, a nemzetközi és civil szervezetek képviselői azt tárgyalják, hogyan lehet a szegénységet leküzdeni.

Kérdés, hogy honnan szerezzünk elegendő élelmiszert és az előállításukhoz szükséges vizet, hogyan lehet kellő mennyiségben tiszta ivóvizet előállítani, hogyan tudjuk elkerülni a globális természeti katasztrófákat és a problémákat még sorolhatnánk.

Az idei nemzetközi konferencia mindenesetre ígéretesen kezdődik. A nyilvánosságra kerülő jelentés szerint a világnak igenis van legalább ötven évre elegendő víz készlete. Ehhez pusztán annyi kell, hogy már ma megkezdjük a vele való hatékony gazdálkodást. Például a gazdaságos működés bevezetését. Vagy a különböző ágazatok közös víz kihasználását. Ez utóbbira jó példa, hogy az elárasztott földeken osztozni tud a rizstermelő paraszt és az oda halakat telepítő halász.
Forrás: www.radio.hu

Vissza>>

Hozzászólás a cikkekhez>>>

Ismerje meg az Aquaphor Modern víztisztító készüléket>>>


Víztisztító főoldal | Víztisztító megrendelés | Méregtelenítés | Kapcsolat | Linkek | Partnereink | Hírlevél