A néptánc előnyei gyerekek számára

Egyre több szülő íratja be gyerekét néptánc oktatásra, ugyanis egyre többen vannak, akik észreveszik azokat az előnyöket, melyekkel a néptánc órák és a néptánc elsajátítása jár.

A néptáncról sokaknak elsősorban a hagyományőrzés jut eszükbe, nem véletlenül, ugyanis a néptáncnak köszönhetően már kisgyerekkorban meg lehet ismertetni a gyerekekkel a népművészet egyik fontos ágát.

A néptánc órák kiválóak a gyerekek mozgáskoordinációjának kialakítására, fejlesztésére. A fejlesztést hozzáértő néptánc oktatók végzik, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen korban milyen lépéseket, koreográfiákat lehet megtanítani a gyerekeknek. A tánc tanulás fejleszti a testtartást, a ritmusérzéket és a tér érzékelését is. A rendszeres mozgás ráadásul egészségügyi szempontból is előnyös a gyerekek számára.

A néptánc kiváló lehetőséget jelent a gyerekek művészeti alapjainak megteremtésére. Egyszerre ötvözi a zenét és a táncot, melyek több szempontból is a művészetek alapjainak számítanak. Ha később hangszeren szeretne a gyerek játszani, vagy pl. egyéb táncokkal foglalkozna, akkor a néptánc során szerzett tudását, tapasztalatait kamatoztatni tudja.

Mivel a néptánc a hazai hagyományokhoz kapcsolódik, így a hazaszeretet, hazafiasság alapjait is meg lehet teremteni segítségével. Mindezek mellett új barátokat is tudnak szerezni a gyerekek köszönhetően annak, hogy a néptánc oktatás általában csoportokban zajlik, hasonló korú gyerekek részvételével.